Akadálymentes változat
Gyerekfoci

Ez az, amit nem lehet elég korán kezdeni! A tipegő gyerek első játékai között szerepel, rúgni a labdát, aztán menni utána.





Mára már, nemzeti programmá vált, hogy a gyerekek (főleg a fiúk) jó barátságban legyenek a labdával. Településünkön ez a legkönnyebben elérhető mozgási lehetőség a szervezett versenysportok közül. Könnyítést jelent, hogy eleve a labdajáték kategóriába tartozik, és így a kisgyerekek számára is a játékos mozgást jelenti. A sport, de bármilyen mozgás, nemcsak az egészséges életmód vagy a szépség kialakításában fontos, hanem – főleg ebben a korban- a közösséghez való viszony kialakításában is segít. Azok a gyerekek, akik nemcsak iskolaidőben vannak közösségben, hanem más alkalommal is találkoznak, akár más korosztállyal, esetleg más településen élő gyerekekkel, jelentősen bátrabbakká, önállóbbakká válhatnak. Ezért is fontos lehet, hogy a szülők segítségével, minél több gyerekkel tudjunk együtt dolgozni a Bozsik programban.


Jelenleg 52 igazolt játékos van az 5 és 14 éves korosztályban. U-7 (2009-10), U-9 (2007-08) U-11 (2006-07), U-13 (2004-05) és U-14 (2004-03-02) korcsoportokban szerepelünk a megyei és a kisvárdai kiskörzeti bajnokságban illetve tornákon.

 

Csütörtökönként 16 és 17 órától tartunk edzéseket, pénteken (U-14) és vasárnap délelőttönként mérkőzéseket. Nagyban számolunk a szülők segítségére és szervezőképességére. A program végrehajtásával minden gyereknek tudunk biztosítani szerelést a szerepléshez. Élvezzük az önkormányzat támogatását a szállítás lebonyolításában, jó az együttműködésünk az iskola és óvoda intézmény dolgozóival. Megfelelő szakemberekkel és adminisztrációs háttérrel rendelkezünk. A példás összefogás ellenére sem hírdetjük, hogy mindenkiből élsportoló lesz, nem is tekintjük célnak, de azt mindenképpen el kívánjuk érni, hogy a településen élő gyerekek szeressék a sportot. Kérjük a további támogató együttműködést a program végrehajtásában.

Maximovits György Pap SE
programfelelős






Főoldal