Akadálymentes változat
Bemutatkozik a Szociális Alapszolgáltatási Központ Nappali Klubja

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm az Alapszolgáltatási Központhoz tartozó időseinket és azokat is, akik szeretnének bekapcsolódni, vagy már bekapcsolódtak a programjainkba. A programsorozatot októberben indítottuk keddi és csütörtöki napokon 10 órai kezdettel.





Nagy Tibor görög katolikus esperes már két alkalommal tartott előadást Biblia tanulmányozás és konfliktuskezelés témakörben, melyet katolikus énekek tanulásával is kiegészített. Az idősek paprikás krumplival kedveskedtek az esperesnek, melyet közösen családias légkörben fogyasztottak el.


Bekapcsolódtunk az óvoda életébe is, a gyerekeket meghívtuk és együtt egy kemencés kőt kalácsot készítettünk el. Amíg sült a kalács és a tök a kemencében, Deli Bertalanné Annuska néni gyógynövények gyűjtéséről, tea készítésről és növények gyógyhatásáról tartott érdekes előadást. A gyerekek nagy figyelemmel hallgatták Annuska nénit, akit az előadás alatt kérdésekkel árasztottak el.


A következő nap az időseinkkel látogatunk el az óvodába, ahol tököt faragtunk és bábokat készítettünk. Az idősek számára ez nagyon nagy élmény volt „gyerekek voltunk újra” mondták. Szeretnénk az óvodával való kapcsolatunkat megerősíteni, így csekély ajándékokat is vittünk a gyerekek számára, melyből a szebbnél szebb töklámpásokat elkészítették.


A programok nem jöhettek volna létre, azok az emberek nélkül, akik hozzájárultak az összejövetelek sikereihez, hogy mindenki élményekkel gazdagodva térjen haza.


A programsorozatot novemberben is folytatjuk az alábbi programokkal:
•    Lelki megújulás
•    Kemencében készült ételek hagyományának felelevenítése
•    Előadások az élet minden területéről
•    Adventi készülődése
•    Iskolásokkal közösen programok


Ha egészségi és fizikai állapotuk engedi, szívesen várjuk és töltsünk el közösen egy szép pillanatot.


Gyetkó Mihályné
Nappali Klub Vezető




Kapcsolódó dokumentumok:
Nappali klub - Képtár


Főoldal